Karácsonyi üdvözlet

Kedves Törzsvásárlónk, Körtvélyessy Csilla ezekkel a sorokkal kívánt áldott ünnepeket a Viharsarki Lekváriumnak: „Köszönetképpen a finom lekvárokért, elküldöm az egyik mesémet, amit az Ön lekvárja, a Hóharmatos kökény ihletett. Ezt a mesét az Irodalmi Rádió beválogatta a 2019-es Pedagógus antológiába is. A kötet címe: Álombefőtt”

Csilla gondolatain, mondatain keresztül igazi, szívbéli karácsonyi ajándékot kaptunk, boltban nem megvásárolhatót.

Körtvélyessy Csilla: „Hóharmatos kökény” című meséjével kívánunk valamennyi kedves Vásárlónknak meghitt, békés, örömteli ünnepeket!

Viharsarki Lekvárium,

Ildikó, Hunor, Pali

 Hóharmatos Kökény

A pici kökény kinyitotta hatalmas szemeit. Körülnézett, de semmit nem látott. A keserves sírást viszont hallotta. Éppen szunyókált, amikor felriadt a zokogásra. Először azt hitte, csak álmodik, de ébren is hallotta a szívet fájdító sírást. Aprócska lábaival elindult, hogy szétnézzen. Pár méterrel arrébb, az egyik fa tövében megpillantott egy számára eddig még ismeretlen valamit. Óvatosan a közelébe lopódzott.
– Ki vagy? – kérdezte halkan. A félelemtől hevesen vert a szíve.  Az a valami hatalmas volt őhozzá képest.
–  Brumm vagyok. – felelte sírós hangon egy barna, kopottas plüssmaci.
– És te ki vagy?
–   Hóharmatos Kökénynek hívnak, de mindenki Harmatnak nevez. – válaszolta félénken a kis kökény.
– Hol laksz? – érdeklődött Brumm.
– Ott! – mutatott a közelben levő cserjére Harmat- az a bokor a házam. Miért sírsz?
– Tudod, nem olyan messze innen, van egy ház. Eddig ott laktam, de ma reggel a gazdám, egy kislány megfogott és kidobott a kukába.
–  Miért? – kérdezte döbbenten Harmat.
–  Azt mondta, hogy már unalmas vagyok, és más játékra vágyik.
–  Azután mi történt? – faggatózott tovább Harmat.
–  A kuka tetejét nem zárta le jól, így ki tudtam mászni. Idáig vándoroltam.
–  Gyere velem!- kérlelte Harmat a macit. – Egyre hűvösebbek az éjszakák, meg fogsz fázni! A cserje alatt jó meleg van.
–  Nem vagyok fázós, vastag bundám van, de köszönöm, hogy ilyen jó vagy hozzám!
A maci kinyújtotta a mancsát és a kis kökény felmászott rá. A maci nevetni kezdett, mert a kökény ahogy izgett – mozgott a mancsában, egy kicsit csiklandozta is. Pár lépés után megérkeztek. Harmat jól védett helyre vitte a macit, aki azonnal le is feküdt és azon nyomban elszenderedett.
A házban vacsorához készülődtek. Hárman ülték körbe az asztalt, anya, apa és a kislány.
–   Hol van Brumm?- kérdezte anya. – Mindig lehozod őt is!
–  Kidobtam. – válaszolta röviden a kislány.
–  Mit csináltál? – hitetlenkedtek a szülők.
–  Reggel a kukába tettem. Már semmi dolgom nincs vele. Értelmes játékokat szeretnék!
– Brumm a születésedtől fogva veled van. Mindig hűséges volt hozzád!- érvelt az apa.
– Mondom, hogy unalmas!- válaszolta kissé durcásan a lány.
A szülők megcsóválták a fejüket, de nem hozták többet szóba a macit.Brumm már két napja élt a kökényeknél, akik szeretettel fogadták. Harmat sokat tett azért, hogy a kis maci ne szomorkodjon annyit. Néha, amikor ránézett Brumm szomorú meleg barna szemeire, összeszorult a szíve és óriási szemeit elöntötte a könny. Nagyon sajnálta ezt a kopott bundájú, de nagyon jólelkű macit. Elhatározta, hogy tenni fog azért, hogy a maci újra boldog legyen. Egy este, amikor Brumm már elaludt, halkan kiosont a bokor alól és a ház felé vette az irányt. Harmat apró, vékony lábacskáival felkapaszkodott a ház falát beszövő indák egyikére és nagy erőlködések között felmászott ahhoz az ablakhoz, ahonnan fény szűrődött ki. Teljesen kimerülten rogyott le az ablakpárkányon. Miután pihent egy keveset, megkocogtatta az ablakot. A kislány az ablak felé nézett, de nem mozdult. Harmat újra próbálkozott. A kislány ekkor már az ablakhoz sietett és kinyitotta. Körülnézett, de nem látott senkit és semmit. Már éppen be akarta zárni az ablakot, amikor Harmat félénken megszólalt: – Itt vagyok! Engedj be, kérlek! A kislány ámult a csodálkozástól. Óvatosan a kezébe vette a kis kökényt, visszament az ágyhoz és lekuporodott:- Ki vagy?- kérdezte csodálkozva. – Hóharmatos kökény vagyok, de mindenki Harmatnak szólít. Elkóboroltam otthonról és most itt vagyok. Nagyon elfáradtam.
A kislány arrébb tette a tabletet, amin eddig játszott, és a puha párnára fektette a kis kökényt. Harmat néhány percen belül elaludt. Reggel hirtelen felriadt. Mérges volt magára, mert nem azért jött, hogy aludjon, hanem azért, hogy segítsen a barátjának. A kislány is felébredt, megsimogatta a kis kökényt és azt mondta: – Itt maradsz velem?
–  Nem lehet. Van egy nagyon jó barátom, aki vár engem. Nem hagyhatom cserben, bár szívesen maradnék.
–   Nekem is volt egy hűséges barátom. – felelte a kislány és könnybe lábadt a szeme.
–  Miért csak volt? Hova lett? – kérdezte izgatottan Harmat.
–  Elzavartam illetve kidobtam. Azt mondtam, nincs rá szükségem. Pedig van. A legjobb barátom volt. Mindig meghallgatott, mindent meg lehetett vele beszélni. Azt hittem, a tablet pótolja őt. Nem így van. Brummot meg lehetett simogatni, puha és selymes volt és nagyon szeretett engem. Örökre elveszítettem, és amit soha nem tudok magamnak megbocsátani, hogy fájdalmat okoztam neki.
A kislány mire mondandója végére ért, már zokogott.
– Mennem kell! – mondta hirtelen Harmat.
– Leszel a barátom? Látlak még? – kérdezte a kislány.
– Nem hiszem. Olyannak legyek a barátja, aki ha megun, elhajít? – méltatlankodott Harmat és kiugrott az ablakon. Még a távolban is hallotta a kislány keserves sírását.
Brumm már nagyon ideges volt, azt hitte, hogy Harmat elveszett. Ölelte- csókolta a kis kökényt, amikor meglátta. Harmat nem magyarázkodott, de rábeszélte a macit egy esti sétára.  Már sötétedett, amikor a két jóbarát elindult.
– Hova megyünk? – kérdezte Brumm idegesen, amikor meglátta a házat, ahol nem olyan régen boldogan élt.
– Felmászunk a szobád ablakához.
– Nem megyek. – válaszolta Brumm és megállt.
– Ne makacskodj! Nem hívnálak, ha tudnám, hogy megint rossz kedved lesz. Bízz bennem!- kérlelte Harmat.
A maci bólintott. Teljesen megbízott a barátjában. Miután felmásztak a párkányra, Harmat bekopogott az ablakon. A kislány örömmel rohant az ablakhoz, örült, hogy visszament újdonsült ismerőse. De nem a kökényt pillantotta meg először, hanem a macit. Az öröme határtalan volt. Ölébe kapta a macit, csókolta, simogatta és azt hajtogatta, hogy bocsásson meg neki. A maci átölelte puha karjaival a kislány nyakát, majd buksi fejét a vállára hajtotta. Harmat meghatódva nézte a jelenetet. Brumm egy idő után kinyújtotta a mancsát és Harmat belemászott. Ők hárman igaz barátok lettek. Kökény hetente egyszer meglátogatta őket és nagyon boldog volt velük.