Hungarikum falu nyílik Ópusztaszeren március idusán

hungarikumfaluMárcius 15-16-án, egy helyen mutatkoznak be a csak Magyarországra jellemző, egyedi, hagyományos nemzeti értékeink, a hungarikumok. A kétnapos Hungarikum faluban külön hangsúlyt kapnak a Dél-Alföldön fellelhető nemzeti értékek és a határon túli területek kulturális örökségei is.

Futballfilm, kutyabemutató, néptánc, zenei fellépők, hagyományőrzők, kézműves foglalkozások, íjászbemutató és még számos egyéb, színes program várja az érdeklődőket Ópusztaszeren a Hungarikum Faluban szombaton és vasárnap.

Március 15., szombat
10.00: Koszorúzás a Batthyány szobornál, ünnepi beszédet mond Túri Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke

10.30: Hungarikum Falu megnyitó ünnepsége a gazdatársadalom részvételével. Köszöntő beszédet mond Farkas Sándor, országgyűlési képviselő és Kispál Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke. A Hungarikum Falut jelképesen megnyitja Glattfelder Béla, Európai Parlament képviselője. Ezt követően közös nyilatkozat aláírására kerül sor, melyben a gazdák megfogalmazzák a fő mezőgazdasági célkitűzéseket. – Rotunda

11.00: Talk Show a Puskás Hungary című film alkotóival, nyereményjátékkal – Rotunda Árpád-terem

12.00: Puskás Hungary című film sajtó nyilvános mozi vetítése az alkotókkal és a Grosics Akadémia, valamint a felcsúti Puskás Labdarugó Akadémia növendékeivel – Rotunda Árpád-terem

13.00: Magyar kutyafajták bemutatója – Terelő karám

13.30: Terelési bemutató – Terelő karám

14.00-16.30: Benkóczy Zoltán operett műsora – Bála színház
Fonó Táncegyüttes műsora – Bála színház
Ókörös Trió előadása – Bála színház
Közreműködik: Koncz Gergely és zenekara – Bála színház
Nyenyere Egylet zenés műsora – Bála színház

16.30-17.00: Kassai-féle lovas íjász módszer bemutatója Smuta Gergő törzsfő csapata által – Nomád Park lovas pálya

Egész napos programok 10 órától:
Vásári forgatag hungarikumokkal: Bánfi szikvíz, Délmagyarországi Alkotók Népművészeti Egyesülete, Násztor Papírmanufaktúra, Árpád Pálinka, Csabai kolbász, Viharsarki Lekvárium, Gyulai kolbász, Családi Pincészetek Borai, Hencz homoktövis készítmények, Gyulai Pálinka Manufaktúra részvételével – Skanzen

Kézműves foglalkozások: ’48-as zászlók készítése, Szendrey Júlia gyöngykokárdájának elkészítése, zsinórok készítése fonókoronggal, kard és lovacska készítése kartonból, kokárda készítése hajtogatással, bőrözés, bürökduda készítés, gyöngyfűzés, rongybaba készítése, gyékényjátékok, tavaszi virágok hajtogatással, ördöglakatok, furfangos fejtörők, babaház – Bála színház és Rotunda

Birkapörkölt kóstoltatás: a Karcagi Birkafőző Egyesülettel – Skanzen

Március 16., vasárnap
11.00: Puskás Hungary című film sajtó nyilvános mozi vetítése – Rotunda Árpád-terem
13.30: Terelési bemutató – Terelő karám
14.00-16.30: Fonó Táncegyüttes műsora – Bála színház
Eleki Román Hagyományőrző Együttes műsora – Bála színház
Ókörös Trió előadása – Bála színház
Közreműködik: Koncz Gergely és zenekara – Bála színház
Nyenyere Egylet zenés műsora – Bála színház

16.30-17.00: Kassai-féle lovas íjász módszer bemutatója Smuta Gergő törzsfő csapata által – Nomád Park lovas pálya

Egész napos programok 10 órától:

Vásári forgatag hungarikumokkal: Bánfi szikvíz, Délmagyarországi Alkotók Népművészeti Egyesülete, Násztor Papírmanufaktúra, Árpád Pálinka, Csabai kolbász, Viharsarki Lekvárium, Gyulai kolbász, Családi Pincészetek Borai, Hencz homoktövis készítmények, Gyulai Pálinka Manufaktúra részvételével – Skanzen

Kézműves foglalkozások: ’48-as zászlók készítése, Szendrey Júlia gyöngykokárdájának elkészítése, zsinórok készítése fonókoronggal, kard és lovacska készítése kartonból, kokárda készítése hajtogatással, bőrözés, bürökduda készítés, gyöngyfűzés, rongybaba készítése, gyékényjátékok, tavaszi virágok hajtogatással, ördöglakatok, furfangos fejtörők, babaház – Bála színház és Rotunda

Birkapörkölt kóstoltatás: a Karcagi Birkafőző Egyesülettel – Skanzen

0
  • A webáruházunkban a minimális rendelési összeg 5 000 Ft, kérem még vásároljon 5 000 Ft összegben.
0
Kosaram
A kosarad üresVissza a termékekhez
  • A webáruházunkban a minimális rendelési összeg 5 000 Ft, kérem még vásároljon 5 000 Ft összegben.
Szállítás kiszámolása